Véget ért Szabics pályafutása a Sturm Graznál
Kikerült a Sturm Graz labdarúgócsapatának keretéből Szabics Imre, akire a vezetőedző közlése szerint a jövőben nem számítanak az együttesnél.
"Vele már nem tervezünk, inkább fiatal játékosoknak akarunk lehetőséget adni. Száz százalékban sportszakmai döntés született" – mondta a 32 éves, magyar válogatott támadóról az osztrák gárda szlovén vezetőedzője, Darko Milanic.
Szabicsnak a szezon végéig szól a szerződése, és a hírek szerint "profin" fogadta a döntést, a vezetőség pedig biztosítja, hogy továbbra is az A-csapattal tréningezzen.
A játékos második korszakát tölti a Sturmnál, először 1999 és 2003 között volt a csapat játékosa, majd hét év németországi légióskodás után 2010-ben tért vissza.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.