Sport hvg.hu 2013. július. 26. 12:10

Férfi vízilabda: sikerült megszerezni a második helyet

9-9-es döntetlent játszott a férfi vízilabda-válogatott Ausztráliával a barcelonai vizes vébén. A C csoportban második helyen végzett a válogatott.

A barcelonai vizes vébén a férfi vízilabda-válogatottnak nyernie kellett, hogy meglegyen a csoportban a második hely. Győzni végül nem tudtak, de a döntetlen is elég volt Ausztráliával szemben. A kérdés ugyanis az volt, hogy a legjobb négy közé jutásért a D csoport harmadikjával játszunk, vagy a másodikkal.

A világbajnokságon eddig a magyar válogatott 13-5-re verte Kínát, majd 13-10-re kapott ki Szerbiától.

A magyar kaput ezúttal Decker Attila őrizte, aki rögtön egy védéssel mutatkozott be, majd Hárai Balázs emberelőnyből vezetést szerzett. A tengerentúliak az előző idényben még a Szegedet erősítő Aaron Younger találatával egyenlítettek, de Vámos Márton a második magyar fórt is gólra váltotta. Az ausztrálok két emberelőnyös góllal fordítottak, Szivós Márton azonban egy távoli bombával egyenlített.

A második negyed ausztrál találattal indult, Decker úszott ki a kapujából a centerre, aki megelőzte őt, és a hálóba talált. Hárai ezt követően kiharcolt egy kiállítást, és saját maga "büntetett". A játékrész vége előtt Varga Dániel szerzett szenzációs csavargólt, de a játékvezetők nem adták meg a találatot.

MTI / Kovács Anikó

A nagyszünet után ismét az ausztrálok jutottak előnyhöz, Szivós kiállítását követően újból Younger volt eredményes. A magyar csapat azonban ezúttal is egyenlített, a fórt Benedek Tibor időkérése után Vámosra játszották ki. A bírók továbbra is sok kiállítást ítéltek mindkét oldalon, ezek közül Varga Dániel értékesített egyet, ezzel a magyarok visszavették a vezetést. Nem sokkal a negyed vége előtt Bedő Krisztiánt is kiállították, az ausztrál kapitány időt kért, Campbell pedig hatalmas szerencsével, egy blokkoló kéz "segítségével" a hálóba talált. Mindkét csapatnak volt azonban még ideje, ezt kihasználva a magyaroktól Varga Dénes, az ausztráloktól pedig Campbell lőtt óriási gólt.

A zárófelvonást mindkét gárda idegesen, sok hibával kezdte, a "gólcsendet" aztán Varga Dénes törte meg, ám ezúttal is megvolt az ausztrál válasz, "szokás szerint" Campbell révén. Ezt követően mindkét oldalon kimaradt egy-egy fór, majd egy ausztrál kontra szabálytalanság utáni magyar támadás végén Vámos kapásból mattolta a kapust. Az előnyt ezúttal sem sikerült sokáig tartani, Campbell ez esetben is tarthatatlannak bizonyult (9-9). 1 perc 29 másodperccel a vége előtt ismét emberelőnybe került a magyar csapat, a kapitány időt kért, de Varga Dániel lövése a vízről fölé pattant. Egy perccel a vége előtt az ausztrálok is időt kértek, de a támadást egy kontrafault miatt nem fejezhették be, a magyar ellenakcióból Hárai harcolt ki kiállítást, de Varga Dániel lövése az utolsó pillanatokban a blokkról vágódott ki, ezzel maradt a döntetlen.

"Várható volt, hogy nehéz meccs lesz. Az ausztrálok sok úszásos, furcsa vízilabdája ellen nem könnyű játszani, sosem volt az. Hellyel közzel megoldottuk, és bár a távoli gólok száma kicsit sok volt, összességében most is azt tudom mondani, hogy jól haladunk előre" – nyilatkozott a vlv.hu-nak a lefújást követően Benedek Tibor.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.