A MOB "csak" 35 milliót bukott a zárolásokon
A diák és az egyetemi-főiskolai sporttól vonják el azt a 35 millió forintot, amelyről a Magyar Olimpiai Bizottságnak le kell mondani a kormányzati zárolások miatt - közölte Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.
A kormány által a közelmúltban elrendelt zárolás 17 milliárd forinttal érintette az EMMI-t, ebből csak 220 millió a sportfejezetet és mindössze 35 millió a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) - jelentette be a MOB pénteki közgyűlésén Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkára.
Szekeres Pál elmondta: a 35 millió forintot a diák és az egyetemi-főiskolai sporttól vonják el, mert ez a terület idén eredetileg 180 millióval részesült több támogatásban, mint 2012-ben.
A közgyűlés egyhangúlag megerősítette a 2012. február 26-i közgyűlés határozatait, erre azért volt szükség, mert a Fővárosi Törvényszék első fokú határozata szerint az akkori tanácskozást nem jogszerűen hívták össze.
A küldöttek hét tartózkodás mellett elfogadták a MOB 2013-as költségvetését, a bíróság által előírt alapszabály-módosításokra azonban már nem kerülhetett sor, mert ekkora a közgyűlés már nem volt határozatképes.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.