F1: Gyorshajtásért is büntetőpontoznának
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyre közzelebb áll ahhoz, hogy ne csak a futamokon elért eredményeket, hanem a szabálytalanságokat is pontozza. Utóbbiban nem az nyer, aki a legtöbbet gyűjti be.
Az f1-live.hu táblázatot közölt a bevetendő büntetőpontrendszerről, hozzátéve, hogy amelyik pilóta eléri a 12 pontos határt, azt eltiltják a következő versenyről. A német Auto Motor und Sportra hivatkozva a portál megszellőztette: a 11 csapatos mezőnyből 7 már támogatja az ötletet, és ha a FIA sem talál rajta fogást, véglegesíthetik mindezt a szabályzatban is.
A versenyzők a különböző vétségek után büntetőpontokat kapnának.
A versenyeltiltás 5 pontot, a 20 km/h-nál nagyobb sebességtúllépés (pl. a boxutcában) 3 pontot ér. Hármat vésnének be a veszélyes ütközésért és a fekete zászló figyelmen kívül hagyásáért, kettőt a kisebb gyorshajtásért (10-20 km/h), a baleset okozásáért, a veszélyes feltartás néhány tipusáért, a sárga vag piros jelzés alatti gyorshajtásért, a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért, a szabálytalan startért, a biztonsági autó megelőzéséért, a boxból való veszélyes kihajtásért és a mérlegelésről való lógásért.
A lekésett vagy negligált versenyzői eligazítás, illetve az apróbb (10 km/h) gyorshajtás egy büntetőpontot ér. Ugyanígy a másik versenyző akadályozása, a versenytárs pályáról lekényszerítése, a pályalevágással előnyhöz jutás, a bokszutca kijáratánál átlépett fehér vonal, a figylemen kívül hagyott piros jelzés a bokszutca kijáratánál,
a biztonsági autós fázis alatti előzés, a nem megfelelő távolság a biztonsági autóhoz képest.
Az elmúlt évek forma-1-es dármái közül több esetében egészen másként alakult volna a végkifejlet, ha a kiszórt boxutcaáthajtások, Stop and Go büntetések és utólagos büntetőmásodpercek helyett ilyen megoldást alkalmaznak. A pontok egy év után elévülnek, illetve ha egy versenyző elérte a 12 pontos határt, a főbüntetés letültése után tiszta lappal mehet tovább.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.