A Real Madridhoz szerződhet Párizsból Ancelotti
Sajtóértesülés szerint a szezon végén távozik a Paris St. Germain labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Carlo Ancelotti. A Parisien/Aujourd'hui című napilap már azt is tudni véli, hogy az olasz szakember a Real Madridhoz szerződik.
Az újság pénteken azt írta, hogy a bajnokságban listavezető fővárosi együttes trénere szerdán közölte a klubvezetőkkel távozási szándékát. Ancelotti ugyanakkor a lap kérdésére válaszolva ezt cáfolta, és annyit mondott: "Az idény végéig várok a döntésemmel".
A Parisien/Aujourd'hui a szakemberhez közel álló forrásra hivatkozva azt írta, hogy az edző közel van a megállapodáshoz a Real Madriddal, amelyet még José Mourinho irányít, de ő - szintén médiaértesülések szerint - a következő szezontól ismét Anglia, valószínűleg a Chelsea felé veszi az irányt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.