2013. április. 26. 21:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 26. 21:31 Sport

Del Bosque a vb után távozik a kapitányi posztról

Vicente del Bosque a jövő évi, brazíliai világbajnokság után távozik a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A Marca című napilap pénteken idézte a 62 éves szakembert, aki azt mondta, a lépés független attól, hogy a világ- és Európa-bajnok együttes hogyan szerepel majd a tornán.

"Kapitányként a vb lesz az utolsó feladatom. Azután talán reprezentációs munkákon keresztül maradok kapcsolatban a szövetséggel" - mondta a Marca szerint az argentin Télam hírügynökségnek del Bosque.

Korábban Angel Villar, a spanyol sportági szövetség elnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretné meghosszabbítani a mester  2014-ben lejáró szerződését.

A Real Madrid korábbi játékosa és edzője 2008-ban, a megnyert Eb után vette át a csapat irányítását Luis Aragonéstől. Vezetésével a spanyolok 2010-ben történetük során először vb-t nyertek, majd tavaly sikerült a címvédés is a kontinensviadalon. Del Bosque alatt 70 mérkőzéséből 58-at megnyert az együttes.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.