2013. április. 03. 18:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 03. 18:42 Sport

"Felfigyeltek az ország eredményességére" - ázsiai diákok érkezhetnek

Közös edzőtáborozások és tornák szervezése, illetve a szakemberképzés segítése került szóba azon a tárgyaláson, amelyet Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára folytatott szerdán a Magyarországon tartózkodó vietnami sportdelegációval.

"Felfigyeltek az ország eredményességére, elvégre a 168 olimpiai aranyérem önmagáért beszél. Mi készek vagyunk legalább részben megosztani a sikerek titkát" - mondta a sportpolitikus.

Simicskó arról beszélt, hogy a delegáció érdeklődött a testnevelés oktatási rendszere iránt, továbbá szóba került, hogy az ottani szakemberképzést elősegítve néhány hallgató érkezhetne a Semmelweis Egyetem testnevelési és sporttudományi karára.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Balog Zoltán miniszter nemrég járt Vietnamban, illetve szeptemberben Áder János államfő meghívására Magyarországra érkezik az ottani elnök, és ezáltal remélhetőleg még szorosabb együttműködés alakul ki a két ország között a sport területén is.

Vuong Bich Thang, a vietnami sporthivatal elnöke, a Vietnami Olimpiai Bizottság alelnöke által vezetett delegáció vasárnapig tartózkodik Magyarországon. Ittléte során már meglátogatta a tatai edzőtábort, a Semmelweis Egyetemet és járt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában.

Csütörtökön Győrben tárgyal majd Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével. A találkozó keretében a két sportvezető aláírja az általuk vezetett ötkarikás szervezetek közötti együttműködési megállapodást.

párizsi olimpia 2024
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.