2013. március. 25. 09:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 25. 09:03 Sport

A törökök leszakítása a cél

Sorsdöntőnek ugyan még nem nevezhető, de mindenképpen rendkívül fontos mérkőzés elé néz a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden Isztambulban a török csapat vendégeként lép pályára világbajnoki selejtezőn.

Egervári Sándor együttese pénteken drámai körülmények között 2-2-es döntetlent játszott a nagy rivális román együttessel úgy, hogy a vendégek a 92. percben szerezték az egyenlítő találatot. Ugyanezen a napon a törökök kétgólos győzelmet arattak Andorrában így négypontosra csökkentették hátrányukat a második helyért zajló versenyfutásban előttük álló magyar-román duóval szemben.   

Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a magyar és a török csapat, s bár a vendégek szereztek vezetést, Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese fordított és végül 3-1-re győzött - ezzel 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg.

Ugyanakkor Isztambulban legutóbb 29 éve diadalmaskodott a magyar válogatott. Amennyiben ezt a rossz szériát is sikerülne megszakítania, komoly előnyre tenne szert a törökökkel szemben, s valószínűleg a harmadik helynél hátrébb nem végezhetne a sorozatban. Ezzel szemben egy hazai győzelemmel a törökök újra beszállanának a második helyért zajló versenyfutásba.

A keddi játéknapon a százszázalékos teljesítménnyel éllovas holland csapat a román együttest fogadja, míg az észtek az andorraiakat.

A D csoport állása:
1. Hollandia        5   5   -   -  16- 2  15 pont
2. MAGYARORSZÁG     5   3   1   1  12- 7  10
3. Románia          5   3   1   1  10- 6  10
4. Törökország      5   2   -   3   6- 6   6
5. Észtország       5   1   -   4   1- 9   3
6. Andorra          5   -   -   5   0-15   0

A csoport keddi programja:
Észtország-Andorra, Tallinn 18.00
Törökország-Magyarország, Isztambul 19.30
Hollandia-Románia, Amszterdam 20.30

párizsi olimpia 2024