Mourinho: csalt a FIFA az Év edzője-díjnál
Az Év edzője-díj szavazása körüli csalással vádolta meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője.
"Néhányan felhívtak, és azt mondták, hogy rám szavaztak ugyan, de a voksukat mégis más jelölt kapta meg" - mondta kedden a portugál RTP televíziónak adott interjúban.
Hozzátette: éppen ezért nem ment el a FIFA januári gálájára, ahol a tavalyi év legjobbjainak járó elismeréseket átadták. A trénerek között Vicente del Bosque, a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott szakvezetője nyert, Mourinho pedig második lett.
A FIFA egy rövid állásfoglalásban visszautasította a vádat, és közölték: a nyilvánosságra hozott szavazati lista helyes volt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.