Salvadori játékossal erősít a Videoton
Arturo Álvarez személyében salvadori támadót szerződtetett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Videoton.
A székesfehérvári egyesület honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 27 éves futballista a portugál Pacos Ferreira együttesétől egyelőre fél évre kölcsönbe kerül a Videotonhoz, amelynek nyáron opciós joga lesz a megvásárlására.
"Ha röviden jellemeznem kellene magam, akkor azt mondanám, hogy ízig-vérig támadó felfogású játékos vagyok, aki mindennél jobban vágyik a győzelemre. Bízom benne, hogy játékommal, góljaimmal és gólpasszaimmal segíteni tudom a csapatot" - nyilatkozta a húszszoros válogatott futballista.
A bajnokságban a Videoton jelenleg a negyedik helyen áll, hátránya 12 pont a listavezető Győrrel szemben.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.