Sport MTI 2013. február. 01. 12:18

Leleplezték az új Ferrarit - galéria

A Forma-1-es Ferrari istálló pénteken Maranellóban mutatta be az F138-as kódjelzésű idei versenyautóját.

Az olasz csapat központjában a két pilóta, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, valamint a brazil Felipe Massa leplezte le a Ferrari 59. F1-es gépét, amely leginkább az orrkiképzésében különbözik a tavalyi típustól. A maranellóiak elhagyták a 2012-ben látott lépcsőzetes orr-részt, így esztétikai szempontból mindenképp sokat javult a hagyományosan tűzpiros autó.

A versenygép elnevezése az évszámra, illetve az idei szezon végén búcsúzó V8-as erőforrásokra utal, jövőre ugyanis már hathengeres turbómotorokkal hajtják majd az F1-es autókat.

Facebook / Ferrari

A Ferrari célja, hogy az idén megtörje a Red Bull és Sebastian Vettel egyeduralkodását, az osztrák istálló és német pilótája ugyanis az elmúlt három évben mind a konstruktőri, mind az egyéni pontversenyt megnyerte.

A Ferrarit megelőzően a héten a Lotus és a McLaren is bemutatta már 2013-as autóját, pénteken még a Force India prezentációjára kerül sor. A Sauber szombaton, a világbajnoki címvédő Red Bull pedig vasárnap tart bemutatót. A Mercedes, a Toro Rosso és a Caterham hétfőn, illetve kedden, a Williams pedig február 19-én leplezi le az új autót.

Az idei első hivatalos F1-es teszt jövő kedden, a spanyolországi Jerezben kezdődik. A világbajnoki sorozat első futamát, az Ausztrál Nagydíjat március 17-én rendezik Melbourne-ben.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.