2013. január. 30. 19:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 19:43 Sport

Rasszizmus miatt büntették meg a Laziót

Szurkolóinak rasszista viselkedése miatt súlyos pénzbüntetést kapott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától a Lazio.

A testület 140 ezer euró befizetésére kötelezte a római klubot drukkereinek a november 22-én az angol Tottenham Hotspur és december 6-án a szlovén Maribor elleni hazai Európa Liga-mérkőzésen tanúsított viselkedése miatt.

Emellett egy meccset zárt kapuk mögött kell megrendeznie a Laziónak, de ennek a büntetésnek a végrehajtását két évre felfüggesztette az UEFA.

A Lazio két ellenfele sem úszta meg a büntetést, igaz, jóval kisebb pénzbírságot kaptak: a Tottenhamnek 10 ezer, a Maribornak 17 ezer eurót kell fizetnie.

A Lazio februárban a német Borussia Mönchengladbachhal találkozik a nyolcaddöntőbe jutásért az EL-ben.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.