Észak-koreai focista szerződik Dél-Koreába
Az észak-koreai Jong Tae Sze a dél-koreai Suwon Bluewings labdarúgócsapatához szerződött.
A 27 éves csatár az idény eddigi részében a német 1. FC Köln alkalmazásában állt, de kevés lehetőséget kapott. A Suwon 300 ezer euróért szerezte meg a játékjogát, ám azt nem közölte, hogy mennyi lesz a fizetése.
Jong Japánban nőtt fel, ott lett 2006-ban hivatásos labdarúgó, majd 2010-ben a Bochumhoz szerződött, és tavaly nyáron váltott csapatot Németországban. A játékos a 2010-es világbajnokságon az észak-koreai válogatottban is szóhoz jutott. Jong a negyedik észak-koreai futballista, aki a dél-koreai profi bajnokságban játszik.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.