Hárman pályáztak a vízilabda-válogatott edzőségére
Hárman nyújtottak be pályázatot a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára a péntek déli határidő lejártáig.
A nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu értesülése szerint Benedek Tibor, Gyöngyösi András és Vincze Balázs kandidált; személyükben egyformán sokszoros válogatott pólósból lett szakember jelentkezett a tisztségre.
A játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek az év végén távozó - időközben a szövetség (MVLSZ) elnökévé választott - Kemény Dénes mellett a kapitány segítőjeként dolgozott az elmúlt időszakban, az idei két Világliga-mérkőzésen pedig ideiglenesen megbízott szakvezetőként már egyedül vezette győzelemre a válogatottat a román és az olasz csapat ellen is. Gyöngyösi Debrecenben alakított ki ütőképes együttest, amely a hazai élvonalban is remekel, az Eurokupában pedig bent van az elődöntőben, míg a korábban a BVSC-nél edzősködő Vincze a Kásás Zoltántól tavaly nyáron megörökölt LEN Kupa-győztes szegedi csapatot tartotta ott a legjobbak között itthon és nemzetközi összevetésben is, irányításával a csongrádiak még versenyben vannak a Bajnokok Ligájában.
Az elnökség csütörtökön dönt arról, hogy közülük ki irányítsa a következő négy évben a nemzeti csapatot. Az új szövetségi kapitány január 10-én áll munkába. Az MVLSZ december 17-én írt ki nyilvános pályázatot a Kemény Dénes távozásával megüresedett posztra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.