Zsinórban negyedszer kapott ki a Debrecen
A címvédő Debrecen hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett az MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a fővárosiak a hajdúságiakat megelőzve feljöttek a tabella második helyére.
Kondás Elemér alakulata sorozatban negyedik összecsapásán kapott ki.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
DVSC-TEVA - MTK Budapest 0-2 (0-1)
Debrecen, 6000 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Kanta J. (9.), Korhut (77., öngól)
sárga lap: Bódi (33.), illetve Wolfe (58.)
Debrecen:
Verpecz - Bernáth, Simac, Szűcs I., Korhut - Czvitkovics, Varga J., Kulcsár T. (Pölöskey, 15.; Sidibe, a szünetben), Bódi, Rezes (Sel. Bouadla, 68.) - Coulibaly
MTK:
Hegedüs L. - Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi - Könyves (Vass P., 72.), Zsidai - Kanta J., Vadnai, Csiki (Nikházi, 80.) - Tischler (Balajti, 92.)
Jól kezdett a Debrecen, beszorította az MTK-t, ennek ellenére a kék-fehérek egy gyönyörű ellentámadás végén a 150. bajnoki mérkőzésén szereplő Kanta József révén megszerezték a vezetést. Ez kissé görcsössé tette a hazai alakulatot, amely próbálkozott ugyan, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben.
A fordulást követően is inkább a hazaiak irányították a mérkőzést, ám mivel egyre inkább ki kellett nyílniuk, így az MTK-nak jóval több lehetősége akadt a gyors kontrák vezetésére. Egy ilyen akció végén a csereként beállt Vass középre adását a menteni igyekvő Korhut saját kapujába rúgta, amivel eldőlt az összecsapást.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.