Sport hvg.hu 2012. november. 11. 14:32

Loeb Spanyolországban is megállíthatatlan volt

A francia pilóta 76. világbajnoki futamgyőzelmét aratta a világbajnoki sorozat 13-ik egyben utolsó futamán, Spanyolországban. A második a finn Jari-Matti Latvala lett, a harmadik helyen pedig Mikko Hirvonen végzett.

Sebastian Loeb nyolcadik alkalommal nyerte meg a RallyRACC elnevezésű spanyol rali-világbajnoki futamot. A Citroen pilótája már korábban bebiztosította világbajnoki címét, amely sorozatban a kilencedik volt a rekordhalmazó versenyzőnek.

Sebastian Loeb hihetetlen gyors
AP

Az utolsó futam is parázs csatát hozott. A finn trónkövetelő, Jarri-Matti Latvala nagy csatára kényszerítette az egykori tornászt. Loeb a nyolcadik szakaszon vette át a vezetést csapattársától, Mikko Hirvonentől és a 18. szakasz végéig okosan osztotta be az előnyét.

A Salou környékén rendezett verseny volt a francia versenyző utolsó futama profi karrierje során. A jövőben kedvtelésből fog versenyezni, saját szórakozására.

2014-ben azonban egy másik szakágban térhet vissza a hivatásos versenyzéshez. Erősen gondolkodik a túraautó-világbajnokságban (WTCC) való szerepvállaláson. Remélhetőleg Michelisz Norbert is a mezőnyt erősíti majd két év múlva.

A világbajnokság 13. futamának a nem hivatalos végeredménye:

1. Sebastian Loeb - Daniel Elena, Citroen DS3 WRC  4:14:29.1
2. Jari-Matti Latvala - Miika Anttila, Ford Fiesta WRC  +7.0 mp hátrány
3. Mikko Hirvonen - Jarmo Lehtinen, Citroen DS3 WRC  + 1:46.8 mp hátrány

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.