Lazán győztek a magyar hokisok Litvánia ellen
Győzelemmel kezdett a magyar jégkorong-válogatott a 2014-es szocsi téli olimpia budapesti selejtezőtornájának pénteki nyitónapján, amelyen Litvánia ellen nyert 5-1-re.
Előzetesen nem kellett tartani a litvánoktól, a két csapat eddigi 11 egymás elleni mérkőzéséből tízszer nyertek a magyarok, és a vendégeknél nem játszott legnagyobb sztárjuk, az NHL-es Dainius Zubrus.
Aztán kiderült, a pályán sem kell félni. A 3. percben Benk talált be, majd amikor sikerült kivédekezni egy hosszú kettős emberhátrányt, már nagy volt a magyarok mezőnyfölénye. Még a nyitó harmadban Vas Márton volt eredményes emberelőnyben.
A második harmad elején Hári senkitől sem zavartatva növelte a különbséget. A litvánok emberelőnyben szépítettek, majd Hári egy sakk-matt helyzetet váltott gólra. Vas egy ütközést követően az öltözőbe vonult, és amikor visszajött, egyből megint betalált.
A záró felvonásban már nem nehezedett a korábbi nagy nyomás a vendégek kapujára, így újabb gól már nem esett. Szombaton a gyenge kerettel rendelkező horvátokkal találkozik a magyar csapat.
A Papp László Budapest Sportarénában vasárnapig tartó viadal győztese jut tovább, és játszhat majd februárban az utolsó kvalifikációs állomáson.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.