2012. november. 04. 12:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 04. 13:02 Sport

Vettel csak a bokszutcából rajtolhat

A Red Bull pilótája a tegnapi baki után a rajtrács végéről indult volna, de autóján kicserélték a sebességváltót, így a boxutcából kell rajtolnia Vettelnek az Abu-Dzabi Nagydíjon.

Ilyen esetekben a versenyzőt öt rajthelyes büntetéssel sújtanák, de miután Vettelt a tegnapi időmérőn a csapat hibájából a rajtrács végére sorolták, ezért ez a szankció nem léphetett életbe.

Amint azt tegnap már megírtuk, a Red Bull csapat félreállította Vettelt, miután célba ért az időmérőn, mondván a Renault egy olyan hibára lett figyelmes, ami miatt jobb, ha félreáll és nem terheli tovább a technikát.

Ezt követően a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mintát szeretett volna venni Vettel RB8-asából, amit nem tudott megtenni, mert nem volt benne elegendő mennyiségű üzemanyag. Cristian Horner csapatfőnök a Renault mérnökeinek tulajdonítja a problémát, ugyanis az, hogy mennyi benzinnek kell lennie az autóban, az ő felelősségük.

A sebességváltó cserére pedig az időmérő után került sor. Emellett a felfüggesztésen is állítottak, így a szabályok értelmében a bokszutcából kell elrajtolnia a kétszeres világbajnoknak.

Információk szerint Vettel nem vehet részt a bemelegítő körön, így a kicserélt alkatrészeket nem fogja tudni kipróbálni, csak élesben a futamon.

A német versenyző a pilótaparádén beszélt a jelenlegi szituációjáról: "Nem lehet sokat erről beszélni, felesleges rajta rágódni. A mai egy teljesen új nap. Simán lehet egy jó versenyünk ebből a pozícióból. Nincs okunk rá, hogy megőrüljünk a futamon, jó autónk van, jó a sebességünk, amit remélhetőleg ki is tudunk használni a versenyen. Igyekszem jól érezni magam és próbálok majd megelőzni néhány srácot."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.