Al Jefferson, az amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Utah Jazz centere, méreteinek megfelelő ágyat választott pihenés céljára. Több, mint ötmillió forintnak megfelelő dollárt költött az új fekhelyére, de megérte, hiszen kényelmesen tud majd pihenni a sűrű szezonban.
Jefferson csapattársa, Mo Williams készített egy igen gyenge minőségű képet az ágyról és magáról, de ahhoz éppen elég jót, hogy látni lehessen: még a 208 centiméter magas center mellett is hatalmas hely marad az ágyon, ha belefekszik.
A Jazz irányítója roppant szórakoztatóan fest a fényképen csapattársa új ágyával. 185 centis magassága nem vetekszik Jeffersonéval, de az átlagember magasságának pont megfelel. Az ágy 3 méter széles és 3.6 méter hosszú, vagyis közel 11 négyzetméter a teljes területe.
Az ágy hatalmas méreténél már csak az ára megdöbbentőbb. Jefferson ugyanis több, mint 23 dollárt, vagyis öt millió forintnál is nagyobb összeget fordított a kényelmére. Íme a bizonyíték a hatalmas kiadásról.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.