Két hónapra harcképtelenné vált Carles Puyol, az FC Barcelona labdarúgója, aki kedden a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést.
A balszerencsés csapatkapitány legutóbbi térdproblémája miatt bő két hetet kihagyott, majd visszatérő meccsén - melyet a katalánok 2-0-ra megnyertek Lisszabonban - egy fejelés után olyan szerencsétlenül ért földet, hogy kificamodott a könyöke.
"Jó napot mindenkinek, a nap mindig újra kisüt, köszönöm az üzeneteket!" - írta reggel Twitter-oldalán a 34 éves hátvéd a kórházban, ahol megfigyelésre benn tartották.
A világbajnok középső védő idén már többször kényszerült pihenőre. Előbb májusban, akkor meg is kellett műteni a jobb térdét, emiatt nem lehetett ott a nyári Európa-bajnokságon, amelyet a spanyol válogatott nélküle is megnyert. Az új idény elején pedig alig hogy felépült járomcsontsérüléséből, meghúzódott a keresztszalagja a bal térdében.
Tito Vilanova vezetőedző nem lesz könnyű helyzetben a védelem összeállításakor a vasárnapi El Clásico, a Real Madrid elleni bajnoki csúcsrangadó előtt, mivel Gerard Piqué lábsérülés miatt két hete nem játszott. Így vélhetően a nemrég érkezett Alex Song és az eredetileg középpályás Javier Mascherano szerepel majd hátul a Barcában.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.