A McLaren csapat részéről az igazgató, Martin Whithmarsh nyilatkozatában tudatta a közvéleménnyel, hogy 14 éves közös munka után elköszönnek Lewis Hamiltontól és lehetőséget adnak az ifjú mexikói tehetségnek, Sergio Pereznek.
A wokingi istálló bejelentette, hogy 2013-tól Sergio Perez lesz Jenson Button csapattársa, míg Lewis Hamilton a Mercedesnél folytatja pályafutását.
Hosszú ideje tartotta lázban szurkolók millióit a Forma-1 történetének egyik legnagyobb átigazolási története, amelyről Martin Whithmarsh, a McLaren igazgatója a következőket mondta: "Hosszú ideje figyeltük Perez képességeit. A nagycsapatok ellen remekül teljesített, három dobogót is összehozott, míg Monacóban szenzációs köridőt futott, amely a leggyorsabb volt a mezőnyben. Többek között ezek azok a tények, amelyek bizonyították számunkra, hogy Sergio nem szenved hiányt a sebesség terén."
A csapat jövő évi felépítésével kapcsolatban elmondta, hogy Buttonnal és Perezzel egy igen széles bázist alkotnak majd a vezetési képességeket illetően.
Perez kimondhatatlanul örült a lehetőségnek: "Nagyon izgatott vagyok, és rendkívüli módon örülök neki, hogy a Vodafone McLaren Mercedes pilótája lehetek. Ez a csapat az egyik legnagyobb a Forma-1 történetében. Több, mint 40 éve minden versenyző vágyik rá, hogy a McLaren pilótája legyen, így igazán megtisztelve érzem magam, hogy 2013-tól Jenson csapattársa lehetek."
Hamilton a Mercedeshez évi 15 millió fontért csatlakozik és három éves szerződést ír alá. A brit pilóta így közeli barátja, Nico Rosberg csapattársa lehet, ami pedig Michael Schumacher visszavonulásához vezet. A német legenda így minden bizonnyal vezetői szerephez juthat a csapatnál, aki a következőket nyilatkozta a befejezéssel kapcsolatban: "Három szép évet töltöttem el a csapattal, ami sajnos nem úgy sült el a sport oldaláról, ahogyan szerettük volna. Kívánom Lewisnak és a csapatnak, hogy a sikerekben teljesedjen ki az a kemény munka, amit belefektettünk. Szeretném megköszönni a csapatnak a bizalmat és az elkötelezettségüket. Mostantól a soron következő versenyekre fogok koncentrálni."
A bejelentést követően Lewis Hamilton is megszólalt: "Úgy érzem eljött az idő, hogy új kihívások elé nézzek, és most nagyon izgatott vagyok, hogy a Mercedes csapatnál versenyezhetek. Most együtt nőhetünk fel ehhez a nagy kihíváshoz. Remélem, hogy segíthetem az ezüst nyilakat abban, hogy a legjobbak közé kerüljön és képesek legyünk megnyerni a világbajnokságot."
Végül Ross Brawn is elmondta gondolatait Hamilton érkezéséről: "A 2013-as szezon előtt azt mondhatom, hogy örülök Hamilton érkezésének. Egy Lewis kaliberű pilóta érkezése bizonyítja, hogy milyen szinten áll most jelenleg a Mercedes-istálló. Nagyon büszke vagyok rá, hogy Lewis osztja azt a nézetet, amelyet az ezüst nyilak mutatnak a siker érdekében. Hiszem, hogy Lewis és Nico lehet a legdinamikusabb páris a rajtrácson jövőre. Kíváncsian várom, hogy mire lehet képesek együtt a következő szezonban." - olvasható a Mercedes hivatalos oldalán.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.