A ligautolsó Siófok ellen csak pontot szerzett a Ferencváros
A sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Siófok 0-0-s döntetlent játszott a vendég Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megszerezte második pontját a bajnokságban.
Utoljára kilenc éve, 2003-ban nyertek a balatoniak a fővárosi zöld-fehérek ellen, vagyis immár négy meccs óta nyeretlenek ellenük hazai pályán. Az első félidő nem hozott sok izgalmat, apróbb lehetőségek akadtak mindkét kapu előtt, de igazi ziccert egyik csapatnak sem sikerült kialakítania.
A második játékrész sem hozott sokkal több izgalmat, főleg távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok, melyek közül a Ferencváros járt közelebb a győztes gól megszerzéséhez Böde két kísérlete révén.
Leginkább Takács játékvezető szórakoztatta a közönséget, aki Kecskés sárga lapjánál olyan vehemenciával érkezett a helyszínre, hogy térdre esett, majd segítőjével konzultálva a fővárosiak cserekapusának, Ranilovicnak is felmutatott egy sárga lapot.
OTP Bank Liga, 8. forduló:
FGSZ Siófok-Ferencváros 0-0
Siófok, 4000 néző, v.: Takács J.
sárga lap: Zamostny (22.), Kecskés (64.), Pál Sz. (77.), illetve Ranilovic (71.), Besic (88.)
Siófok:
Kurucz - Mogyorósi, Fodor M., Deák I., Fejes - Horváth B. (Sluka, 65.), Kecskés (Egerszegi, 84.), Gál A., Pál Sz. - Kiss M. (Melczer, 90.) - Zamostny
Ferencváros:
Jova - Jovanovic, Otten, Gyömbér, Sváb - Józsi (Besic, 86.) - Somalia, Cukic, Böde, Orosz M. (Jenner, 66.) - Peric (Ionescu, 80.)
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.