18 éves úszó szárnyalta túl Gyurta Dániel világcsúcsát
Szombaton megjavították Gyurta világcsúcsát 200 méter mellen.
A japán Jamagucsi Akihiro szombaton megjavította Gyurta Dániel világcsúcsát 200 méteres mellúszásban. A mindössze 18 esztendős versenyző egy Gifuban rendezett viadalon 2:07.01 perc alatt teljesítette a távot, és ezzel 27 századdal gyorsabb volt, mint Gyurta a londoni olimpiai győzelmekor, augusztus elsején. Jamagucsi nem jutott ki az idei ötkarikás játékokra.
"Ez a kiugróan nagy eredmény csak részben váratlan. Egyfelől a szuperdresszek betiltása után utolérte magát a világ úszósportja, amit már a londoni olimpia halomnyi világcsúcsa is jól mutatott, és a jelek szerint nem állt meg a fejlődés. Másfelől a japánoknál tradicionálisan roppant erős a sportág, azon belül is különösen a mellúszás. Nagy múltja van, iszonyú tömegek űzik" - mondta a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az MTI megkeresésére.
Kiss László úgy vélekedett, hogy a rekordnak ezzel együtt különösebb jelentősége nincs, más és könnyebb egy kis versenyen feszültségmentesen úszni, mint egy olimpián nyerni, ráadásul világcsúccsal. "Márpedig a mi Gyurta Danink így győzött Londonban, és erre mindig jobban fog emlékezni a világ" - tette hozzá.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.