A Vidi 2-1-re legyőzte a Haladást
A Haladás 2-1-re kikapott a Videoton vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel a vendégek elvesztették veretlenségüket a bajnokságban.
A fehérváriak nagyon aktívan kezdtek, tetszetős, gyors támadásokkal zavarták meg a szombathelyi védelmet, azaz bevált a Videoton kétcsatáros játéka. A hazaiak az első félidőben beszorították ellenfelüket saját térfelükre, de gólt nem sikerült szerezniük.
Fordulás után a Haladás percei következtek, majd aztán egy ritmusváltás után a Videoton Gyurcsó két góljával három perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Igaz, az utolsó 15 percben emberelőnyben játszhatott a Szombathely - mivel Szolnoki elkésett becsúszása miatt piros lapot kapott -, így ismét nyílt lett a meccs, de a Haladás erejéből csak a szépítésre futotta.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.