Sastin Mariann vigaszágban reménykedhet
Az Európa-bajnok, ukrán Osztapcsuk "testén keresztül" vezetett volna az út a legjobb nyolcba, de Sastin Mariann nem bírt vele. Két menetben vesztett a magyar versenyző, jobb volt az ukrán birkózó a mai meccsen, ő megy tovább a negyeddöntőbe a hatvanhárom kilogrammosok kategóriájában.
Az első két menetben az ukrán birkózó volt fölényben, 1-2-1 mintázatban szerezte a pontjait, és végül elvitte az első két menetet. Határozottabb és erősebb volt az ukrán lány, tisztán vitte a menetet.
A második etap már élesebb volt, de ebben is az ukrán birkózó kerekedett felül, egy pontot szerzett, és taktikusan "kibirkózta" a hátralévő negyven másodpercet, és vitte el a meccset is. Osztapcsuk annyit adott ki magából, amennyi nagyon muszáj, most szurkolhatunk neki, hogy a döntőig menjen, akkor Sastin Mariann még vigaszágon léphet előre, akár éremig.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.