2012. augusztus. 03. 20:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 03. 20:45 Sport

Gyurta edzője: "tönkre akarták tenni az életemet"

Még sokáig tarthat Gyurta Dániel olimpiai bajnok fantasztikus sorozata az edzője, Széles Sándor szerint, aki tanítványa londoni győzelme után alig aludt és rengeteg gratuláló üzenetet kapott.

Széles Sándor tanítványa, Gyurta Dániel olimpiai győzelme után csak két órát aludt, de szerinte jól van ez így, "most nem aludni kell" - mondta az olimpiai bajnok edzője a SmartSport.hu-nak adott interjújában.

Gyurta győzelme után "a szobámban ültem, és záporoztak az üzenetek, talán 117 is volt. Sok szép, kedves szó, az én könnycseppjeim pedig elindultak..." - tette hozzá Széles.

Az edző a döntő óta nem sokat találkozott Gyurtával, akinek még van egy száma az olimpián (a 4x100m váltóban, szombaton) és arra készül. "Inkább lapogattuk egymás hátát és örültünk a sikernek. Túl sok időnk nem volt egymásra" - fogalmazott Széles.

Szerinte Gyurta nagyon jó versenyzőtípus, nemigen szokott idegeskedni. "Én viszont annál inkább. Egy sokat látott edző mindig más, nekem már vannak félelmeim is, de próbálom úgy megoldani, hogy ne ragadjon át rá az idegességem."

Arra a felvetésre, hogy Gyurta kitartott mellette és akkor is ragaszkodott hozzá, amikor sokan mást tanácsoltak neki, Széles azt mondta: "tönkre akarták tenni az életemet, hiszem, ha elmegy tőlem, hosszú évek munkáját dobtam volna ki az ablakon. Elhiheti azonban, egyáltalán nem motivál, nem érdekel, hogy végül nekem, nekünk lett igazunk. Tudtam, hogy össze fogunk csiszolódni, tudtam, hogy beérik a munkánk."

Az ellenfelek, a japán Kitadzsima és a brit Jamieson teljesítményéről Széles azt mondta, "a japán öregszik, ez van, az angol fiú meg, több mint két másodpercet javított azon az eredményén, ami kvalifikálta az olimpiára. Na, azért belenéznék abba az edzéstervbe...!"

Ha Gyurta hozzáállása nem változik, és ha az edző hozzáállása sem változik, akkor még sokáig tarthat az olimpiai bajnok fantasztikus sorozata - mondta Széles. "És miért változna? Azt persze látni kell, hogy néha benne lehet egy botlás, mondjuk, hogy nem nyer mindig aranyérmet, de Rióig jó esély van a fejlődésére."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.