A sikerek és kudarcok értelmes, céltudatos feldolgozása, mind alakítja a sportolót, aki aztán értelmes riporterrel összetalálkozva maradandó tartalmú interjút képes adni.
Tegnap délután, még a döntő előtt hallottam egy korábban fölvett beszélgetést Gyurta Dániellel. Fűzfőn készült a felkészülés időszakában, tanulságos beszélgetés volt. (A felvételt itt meghallgathatja!)
Régebben, még inkább húsz-harminc éve, ha egy sportoló gondolatokkal teli, és főleg érthetően beszélt pályafutásáról, életéről, akkor gyakran megállapította a szaksajtó, hogy „nem csak kiváló sportoló, de milyen értelmesen beszél”. Mintha ez a kettő általában nem volna együtt jellemző, sőt a hangsúlyból inkább az érződött, hogy egyáltalán nem ez az általános. Aki sportol, az többnyire buta.
Kétségtelen, hogy voltak szörnyűséges példák, név nélkül említhetem a Honvéd egykori edzőjét, aki majdnem minden szünetben elmondta, hogy „gyerekek, témázzuk meg a témát, mert baj lesz, ki fogunk kapni”. Majd komolyan és határozottan a szemükbe nézett. Ez az idő valószínűleg elmúlt, a sportoló először is, többnyire elég gyorsan világot lát, nyelveket beszél, és az a teljesítménycentrikus élet, amelyikben él, intellektuálisan is alakítja egész személyiségét.
Az úszás például, már régen nem azt jelenti, hogy a versenyző a felkészülés időszakában faltól falig úszkál, hanem komplex rákészülést jelent, folyamatos kapcsolattartást edzővel, versenytársakkal, orvosokkal, pszichológusokkal, magától értetődő a szakirodalom ismerete, táplálkozástudomány, élettan, amit a versenyzőnek ismernie kell. A sikerek és kudarcok értelmes, céltudatos feldolgozása, mind alakítja a sportolót, aki aztán értelmes riporterrel összetalálkozva maradandó tartalmú interjút képes adni. A legalább negyven perces interjúban Gyurta például nem egyszerű tiszteletköröket futott a pályáját egyengető környezet különböző alakjai körül, hanem élményszámba menően tért ki edzőjével, Széles Sándorral kialakult kapcsolatára, hogyan tartottak ki egymás mellett a válságos években, mit köszönhet a tizenöt éve hajnali négykor kelő édesanyjának, mi a véleménye a doppingról, és mi kell ahhoz, hogy a gazdagabb nemzetbeliek sokszoros helyzeti előnyét társaival együtt ellensúlyozni tudja. Rendkívülien összetett gondolkodásra vall, ahogyan nem keresi a kifogásokat (megjegyzem, ez Csehre pontosan így jellemző), ahogy a csakis stopperrel vagy inkább elektronikusan kimutatható időhátrányt igyekszik tudatosan ledolgozni, és hogy miként jelent ez napi szintű feladatot. Hogy két tizedmásodpercnyi gyorsulásnak milyen szakaszai vannak, mondjuk, két hónapon belül. Önmagában is imponáló, amikor egy sikeres ember beavatja hallgatóit a hétköznapi küszködéseibe, amiben külön élmény, ahogyan kerüli a kifogásokat. Ahogy természetesnek veszi, hogy adott időszakban bármikor mintát kérhet tőle a doppingellenőr, egyébként pedig alapjában véve neki van egy kötelek közötti vízszakasza, az az övé, azon belül bármit tehet, csak győzzön.
Jó volt hallgatni, ami persze más oldalról azt jelenti, hogy az ilyen gondolkodás, és ilyen beszéd egyre inkább hiányzik. Eszelősök handabandáznak reggeltől estig, félnótások nyilatkoznak összevissza mindenről, ami eszükbe jut, jelentős részben úgy, hogy nem is értenek semmihez. A legőszintébben javaslom azon fölnőttkorú, önálló gondolkodású honfitársamnak, akik ebbe a körbe tartoznak: hallgassák meg ezt a negyvenvalahány percet. Javukra fog válni! Illúzióim természetesen nincsenek: valószínűleg egyetlen ember nem akad majd, aki ebbe a körbe tartozónak érzi magát. Azt hiszi, a másik nyolcmillió felnőttről van szó.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
