Hátúszóinknak nem sikerült, Balog és Bernek is kiesett
Balog Gábor és Bernek Péter egymás mellett úszva sem tudta kiharcolni a döntőbe jutást férfi 200 méter hátúszásban, a londoni olimpia szerdai versenynapján.
A második elődöntőben kaptak helyet a magyar úszók, a kettes és a hármas pályán. A kezdéssel nem is volt semmi gond, az első hossz után Balog az első, míg Bernek a harmadik helyen fordult, innentől kezdve viszont megkezdődött a visszaesés és végül mindkettejük teljesítménye elmaradt a délelőttitől, az ötödik és hatodik helyen csaptak a célba.
Balogh Gábor a délelőtti idejével döntős lehetett volna, most 1:57,56-ot tudott úszni, amely 11. helyre volt jó az összetettben, míg Bernek Péter 1:57,71-es idejével közvetlenül honfitársa mögött ért a célba és lett 12.
A döntőbe a legjobb idővel, 1:54,71-el Tyler Clary került.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.