Hosszú Katinka harmadikként jutott tovább a döntőbe 400 vegyesen, míg Jakabos Zsuzsanna, ugyanebben a számban, egy pozícióval lemaradva a döntőről, kilencedikként esett ki.
Mindkét magyar a 3. futamba kapott besorolást, s 75 méter után ki is alakult a végső sorrend: vezetett a kínai Je Si-ven (Ye Shiven), mögötte nem sokkal a szám világbajnoka, Hosszú, majd Jakabos tempózott. Utóbbi az utolsó 100-on maradt le két riválisától, de így is harmadikként csapott a célba, azonban tetemesre nőtt hátránya miatt az esti finálés szereplésről lecsúszott.
"Eléggé kiúsztam magam, de bízom benne, hogy maradt bennem, és este még jobb leszek" - nyilatkozta Hosszú. "A rajtot megelőzően nagyon izgultam, de ez az első olimpiai fellépés előtt érthető. Örülök, hogy jól ment az úszás, az pedig külön öröm, hogy először szerepelhetek olimpiai döntőben."
Hosszú 4:33.77 perces idővel került döntőbe, a kínain kívül még az amerikai Elizabeth Beisel bizonyult gyorsabbnak nála az utolsó futamban, míg Jakabos 4:37.37 perccel kilencedik lett, de több mint egy másodperccel maradt el a nyolcadik, még éppen döntős szintén amerikai Caitlin Leverenztől.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.