Berki Krisztián és Hidvégi Vid is bejutott a jövő vasárnapi döntőbe lólengésben.
Végigizgulhatta Berki Krisztián az estét, a délutáni botlás után ugyanis megvolt a matematikai esély, hogy valaki kiverje őt a legjobb nyolc közül. Végül Hidvégi Vid a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen végzett a londoni olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében, ezzel bekerültek a jövő vasárnapi nyolcas döntőbe.
A várakozások szerint Berki és a brit Louis Smith számít a legnagyobb esélyesnek. A hazai versenyző 15,800-cal nyitott, majd a francia Cyrill Tommasone is szép gyakorlatot adott elő (15,333). Az olasz Alberto Busnarinak sikerült még a bűvös 15 pont fölé jutnia (15,058). Ezt követően jött az a vegyes csoport, amelybe a két magyar indulót sorolták. Az első olimpiáján fellépő Hidvégi nem izgult, gyakorlatára 15,100-at kapott, amivel a harmadik helyre ugrott. Jött Berki, a szám világ- és Európa-bajnoka, aki azonban kihagyott egy elemet és egyszer csúnyán szétnyitotta a lábát, emiatt komoly tizedektől esett el, így meg kellett elégednie 15,033-mal, ami az ötödik helyre volt elég. Szerencsére az esti selejteőben, a 30 tornászból egy sem tudta megelőzni, így a döntőben tiszta lappal indulhat Berki.
"Dühös vagyok, mert nem tudtam megcsinálni, amit tudok - idézte a hazai szövetség Berki nyilatkozatát. - Az okokat nem tudom, de nem is akarok ezen rágódni. Igazából nem izgultam, hiszen gyerekkorom óta ezért dolgozom, élvezem az olimpia hangulatát, persze az egy más dolog, hogy tudat alatt mit élek meg. Sajnos, nem tudtam kiadni magamból, amit tudok, már az megzavart, hogy az első elem nem ment fel úgy, ahogy kellett volna, aztán a harmadikban rontottam, ettől kezdve úszott a gyakorlat, fejben is szétestem, nagyon kellett koncentrálnom."
Kovács István vezetőedző úgy nyilatkozott, "sajnos Krisztián az egyik nagyon értékes, egykápás elemet kihagyta, majd utána még rontott is az egyik terpesztés során, így aztán nem sikerült valami jól a gyakorlata, és most izgulhatunk, hogy bekerül-e a döntőbe - mondta az MTI-nek Kovács István vezetőedző. - Ugyanakkor Vid nagyon jó formában volt, hozta, amit tud, így az ő esetében is izgulhatunk. Nagyszerű lenne, ha mindketten ott lehetnének a fináléban."
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.