A piros lámpa lehet mostantól az úszók és a helyszínen izgulók legjobb barátja a versenyeken. Az eredmények közlését fogja segíteni a jövőben az új készülék.
Az olimpia hivatalos időmérője, az Omega, kifejlesztett egy teljesen új rendszert, amely a célba érkezés után azonnal tudatja a helyszínen levőkkel, hogy ki, hányadik helyen végzett.
Egy piros lámpa felvillanása lesz az első helyezetté, kettő a másodiké és értelemszerűen három piros fény fog felvillanni a bronzérmes úszónak.
Az időmérő cég főnöke, Peter Hurzeler elmondta, hogy "a nézők azonnal látni fogják az otthonukban, hogy ki nyert, és azonnal látható lesz az eredménye a sávjában. Ezek után már a helyszínen izgulók is azonnal tudni fogják az eredményt, anélkül, hogy az eredményjelzőre felnéznének".
A legújabb rendszer képes lesz ezredmásodperces részletességig mérni, ami egy tizedes értékkel jobb, mint amivel Pekingben mérték az időt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.