Sport hvg.hu 2012. július. 20. 07:56

Heti 80 millió forintos fizetésével már áradozik Ibrahimovic

Immár hivatalossá vált, hogy a Milan által eladott svéd támadó párizsi fizetése a világ labdarúgói között a legmagasabb.

A Paris Saint-Germain ugyan spórolt Zlatan Ibrahimovic vételárán - "mindössze" 23 millió euróért igazolták az AC Milantól -, de a svéd világklasszis támadó fizetésnél nem voltak szűkmarkúak. A katari kézben lévő csapat vezetői az olajkereskedelemből képesek felépíteni a következő Manchester Cityt, amelybe most már érthető módon, boldogan érkezett Ibrahimovic: "Ez igaz. Nem tudtam sokat a francia első osztályról, de ők viszont tudták, hogy én ki vagyok", mondta a maga szerénységével a játékos, aki pár napja még kifejezetten csalódott volt, hiszen nem kívánta elhagyni a MIlant.

Ibra így örült, mikor meghallotta a számokat
AP / Sergei Grits

Mindeközben Francois Hollande francia elnök igyekszik bevezetni, hogy az évi egymillió euró felett keresők 75%-os adót fizessenek jövedelmük után. Mino Raiola, a játékos ügynöke ennek ellenére képes volt kiharcolni játékosának 12 millió eurós éves fizetést.

A bónuszokkal együtt akár 14 millió fontot is kereshet Ibrahimovic. Ezek után ne lepődjön meg senki, hogy boldogan nyilatkozott új csapatával kapcsolatban: "A PSG valami hihetetlen dolgot produkált. Egy újabb álom vált valóra."

párizsi olimpia 2024
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.