2012. július. 02. 09:22 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 02. 09:22 Sport

Magát ócsárolta Phelps

Michael Phelps vasárnap 100 méteres pillangóúszásban is győzött az amerikai válogatón, ezzel eldőlt, hogy a pekingi játékokhoz hasonlóan Londonban is nyolc számban rajtol majd. Phelps ugyanakkor önkritikusan beszélt saját teljesítményéről.

A 27 éves, 14-szeres olimpiai bajnok sportoló úgy tudott a világ idei legjobbjával, 51.14 mp-cel győzni Omahában, hogy az első 50-en kifejezetten lassan tempózott, s csak hatodiknak fordult.

"Azt hiszem, összességében rendben van a dolog, bár az első hossz és a benyúlás is szörnyű volt - mondta önkritikusan Phelps. - A legfontosabb számomra az volt ezen a héten, hogy megmutassam, megint magas szinten tudok teljesíteni egy ilyen sűrű programot."

Phelps Omahában korábban 400 vegyesen ugyan kikapott a vb-címvédő Ryan Lochtétól, 200 gyorson és 200 vegyesen azonban legyőzte legnagyobb riválisát, e mellett pedig mindkét pillangót az első helyen fejezte be. Londonban ebben az öt egyéni számban lesz majd ott a rajtnál, illetve mindhárom váltóban (4x100 m vegyes, 4x100 m gyors, 4x200 m gyors).

A hétfőn záruló omahai viadal női versenyeinek sztárja a mindössze 17 éves Missy Franklin volt, aki vasárnap 200 háton - világbajnoki címvédőhöz méltóan - magabiztosan nyert. Franklin négy egyéni számban (100 és 200 m gyors, 100 és 200 m hát) szerzett jogot az olimpiai indulásra, és mindhárom váltónak is a tagja lesz.

párizsi olimpia 2024
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.