2012. június. 09. 20:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 09. 19:31 Sport

Risztov Éva újabb számban olimpiai induló

Risztov Éva a nyíltvízi úszók 10 kilométeres olimpiai számában is rajthoz állhat a londoni nyári játékokon.

A debreceni versenyző a jogot szombaton szerezte meg Setubalban azzal, hogy második lett a vízi maratonisták nyári olimpiára selejtező utolsó kvalifikációs viadalán, ahonnan elvben az első kilenc helyezett, de országonként csak egy úszó szerezhetett biztosan kvótát. Éppen e szabály miatt nem lehet ott a brit fővárosban a női 10 kilométer szereplői között Olasz Anna, aki a portugáliai viadalon a harmadik lett.

Amint azt a helyszínről Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára elmondta, Risztov végig az élbolyban haladt, s a végén csak egy amerikai rivális tudott elébe kerülni, míg Olasz nagy hajrát kivágva - négy másodperccel Risztov után - érkezett be a célba harmadikként. Risztov Éva a szombati kvalifikációs versenyre úgy utazhatott ki, hogy normálmedencében, vagyis 50 méteres uszodában már korábban kiharcolta a londoni indulás lehetőségét. Setubalban vasárnap rendezik meg a férfiak hasonló versenyét 10 kilométeren, ahol szintén két magyar próbál szerencsét: Gercsák Csaba és Gyurta Gergely.

párizsi olimpia 2024
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.