Sport hvg.hu 2012. május. 25. 08:59

Blikk: ez a 30 meccs bundagyanús

Már harminc labdarúgó-mérkőzést talál gyanúsnak a Központi Nyomozó Főügyészség - írja pénteki számában a Blikk, amely le is hozta a meccsek listáját.

A Blikk megszerezte és közölte pénteki számában azoknak a - 2007 szeptembere és 2011 márciusa közötti - labdarúgó meccseknek a listáját, amelyeket az ügyészség szerint manipulálhattak. 2007 szep­tembere és 2011 márciusa közötti meccseket öleli fel.

Stiller Ákos

A lapnak a főügyészség szóvivője elmondta, hogy a Szigetszentmiklós–Kaposvölgye Magyar Kupa-meccs kapcsán öt nagyberki játékost, a Nyíregyháza–Diósgyőr Ligakupa-mérkőzéshez kötődően újabb két miskolci labdarúgót, míg az MTK II–Cegléd NB II-es találkozó révén egy-egy fővárosi és vidéki focistát gyanúsítottak meg. Közülük csak V. József tett beismerő vallomást, azonban mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

A lap birtokába került listából kiderül, hogy a REAC a leginkább érintett klub, hiszen a korábban élvonalban szereplő rákospalotaiak nyolc meccse is gyanús. A REAC-ból tucatnál több játékost hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók. A csapat egykori vezetőedzője, Aczél Zoltán (45), akinek irányítása alatt nemcsak a REAC, de a Siófok és a Diósgyőr is érintett lett bundagyanús összecsapásokban.

Az MTK három csapatával, öt meccsen is érintett, a kék-fehérektől eddig még csak Sz. Ádámot nevezték meg a nyomozók.

A lista szerint a Honvéd két előkészületi meccsét is gyansíthatóan elcsalták. A második félbe is szakadt, mert a besztercebányaiak levonultak, miután a játékvezető – az egyik gyanúsított, Lengyel Kolos – másodszor is büntetőt ítélt ellenük.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.