Mindenkinek egy maratont - a britek is rákattantak
Harry herceg "benevezte" bátyját és sógornőjét a következő londoni maratonra
Tévénézők milliói előtt "nevezte be" bátyját és sógornőjét, vagyis Vilmos herceget és Katalin hercegnőt a jövő évi londoni maratoni futóversenyre Vilmos öccse, Harry herceg.
A brit fővárosban vasárnap tartották az éves nagy maratoni versenyt becslések szerint 38 ezer részvevővel. A célszalag II. Erzsébet királynő fő londoni rezidenciája, a Buckingham-palota előtt volt, ahol - a londoni maratonik történetében először - ezúttal Harry, az uralkodó unokája várta a befutókat.
A versenyt élőben közvetítő BBC televízió sportriportere megszólaltatta a herceget, megkérdezve egyebek mellett, hogy őt nem próbálták-e rávenni a részvételre. Harry, azzal védekezett, hogy ő maga évek óta próbálkozik a nevezéssel, de hát sajnos eddig soha nem sikerült kiharcolnia az indulás jogát.
A BBC-riporter mikrofonjába ezután teljesen komoly pókerarccal még belemondta, hogy "ez egy fantasztikus verseny, és jövőre a bátyám és felesége is indulni fog". Az élő adásban elhangzott kijelentést pillanatnyi döbbent csend követte, majd Harry is elnevette magát, hozzátéve, hogy Vilmosnak "ezek után most már tényleg részt kell vennie" a 2013-as londoni maratonon.
Előző hétvégén, április 15-én Bécsben tartottak maratoni futóversenyt, az osztrák fővárosban 36 ezren vettek részt az eseményen, köztük a hvg.hu tudósítója és Simonyi Balázs a Momentán Társulat színésze. Mindekettejük egy erőt próbáló kísérletet hajtott végre a 42,195 kilométeres távon, amiről videofelvetel is készült.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.