2012. április. 20. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 20. 12:47 Sport

Még nem tudni, játszik-e Londonban Nagy László

Nagy László, a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona játékosa még nem tudja, hogy pályára lép-e spanyol vagy magyar színekben a londoni olimpián.

A 31 éves átlövő a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorának adott pénteki telefonos interjúban a nyári ötkarikás szereplését firtató kérdésre röviden úgy válaszolt, "még nem dőlt el."

Április 3-án az AS című spanyol sportnapilap azt írta, az ibériai ország Legfelső Sporttanácsa (CSD) támogatja Nagy honosítását. Az újság cikke szerint a CSD a 2000 óta a katalánok elitcsapatában játszó korábbi magyar válogatott kézilabdázó spanyolosításával egyetértő hatósági átiratot nemrég megküldte a spanyol igazságügyi minisztériumnak, és a honosítási eljárás hamarosan lezárul.

A posztján 2011-ben a világ legjobbjának megválasztott balkezes átlövő legutóbb 2009. június 21-én szerepelt a magyar nemzeti csapatban, így londoni ötkarikás részvételének elvi akadálya nem lenne, mivel a nemzetközi sportági szövetség (IHF) szabályai szerint három év szünet kell ahhoz, hogy valaki más ország színeiben játszhasson.

Nagy László hivatalosan tavaly február 10-én jelentette be, hogy nem kíván a magyar válogatottban szerepelni. Az együttes korábbi csapatkapitánya 2010 novemberében közölte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok - például a sportolók napidíja és biztosítása körüli problémák - meg nem oldódnak. A barcelonai átlövő mellett akkor kiálltak a társak, tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, és rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy az átlövő vállalja a 2011. januári világbajnoki szereplést. Erre végül nem került sor, a szövetség által felkért testület nem tudott megegyezni vele. A csapat aztán nélküle vívta ki az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyet Svédországban, majd ugyancsak nélküle harcolta ki a 2012-es Eb-n való szereplés jogát.

A magyarok az április elején megrendezett göteborgi olimpiai selejtezőn - ismét Nagy nélkül - megszerezték a londoni kvótát.

párizsi olimpia 2024
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.