Michel Platini, az UEFA elnöke megreformálná az európai kupákat. A BL átalakítását korábban is szorgalmazó francia sportvezető összevonná, egyetlen sorozattá gyúrná a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát.
A Bild arról ír, hogy Platini elképzelése szerint 2016-tól (ekkor járnak le a jelenlegi tévészerződések) már csak egyetlen sorozat lenne, amelynek főtábláján nem 32, hanem 64 csapat szerepelne. Az indulók számát az UEFA ranglistája határozná meg, és az első három ország hat-hat klubot indíthatna, az első négy helyezett rögtön a főtáblán kezdene - írja az origo.hu
Platini fő érve ugyanaz, amiért a korábban a Bajnokok Ligája selejtezőjét is megreformálta: hogy a kisebb futballnemzetek is lehetőséghez kapjanak arra, hogy a legjobbak ellen játszanak.
A sztárklubok viszont azzal érvelhetnek, hogy a Bajnokok Ligája felhígítása rontaná a minőséget, hiszen a csoportkörben túlságosan sok töltelékcsapat lenne. Ugyanakkor a kibővített BL esetében egy gyengébb bajnoki szereplés sem jelentene feltétlenül katasztrófát a sztárklubok számára, az 5-6. helyről is bejuthatnának a sorozatba.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.