Muszáj elengedni az olimpiára az U23-as futballistákat
A kluboknak kötelező lesz elengedniük U23-as játékosaikat a londoni nyári játékok futballtornájára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának pénteki, zürichi döntése nyomán.
A FIFA vezető testületének azért kellett állást foglalnia az ügyben, mert az olimpia nem szerepel a sportág hivatalos versenynaptárában. A szervezet a pénteki határozatával szeretné elejét venni a vitáknak, illetve a klubok ellenállásának.
Négy éve a Barcelona és az argentin szövetség állt harcban egymással Lionel Messi elengedése kapcsán, s bár a nemzetközi Sportdöntőbíróság a katalánoknak adott igazat, a klub végül mégis elengedte világklasszis támadóját Pekingbe.
A július 25-én kezdődő olimpiai labdarúgótornán 23 éven aluliak alkotják a csapatokat, melyekbe három "túlkoros" is nevezhető.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.