Lukas Podolski, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FC Köln csatára felvette a kapcsolatot válogatottbeli arsenalos csapattársával, Per Mertesackerrel - írja az nso.hu
A német hátvéd elmondása szerint a 26 esztendős futballista SMS-ben érdeklődött a londoni együttesről. Podolskit az elmúlt napokban a média egyértelműen az Arsenal kiszemeltjeként emlegette.
„Az utóbbi időben gyakran érdeklődött, s több-kevesebb SMS-t küldött nekem – utalt Lukas Podolskira az Arsenalt tavaly óta erősítő Per Mertesacker. – Megírtam neki, hogy kiváló munka folyik itt, és hogy milyen nagyszerű csapat az Arsenal. Még semmi sem biztos, de úgy vélem, hamarosan fel is fog hívni."
Podolski jelen állás szerint a nyáron távozik Kölnből, és az Arsenalban folytatja pályafutását.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.