2012. február. 29. 11:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 29. 11:13 Sport

Szalai és Bogdán kezdő lesz a bolgárok ellen

A súlyos sérülése után felépült Szalai Ádám közel másfél év kihagyás után ismét kezdőként léphet pályára a magyar válogatottban, amelynek kapuját Bogdán Ádám védi majd a Győrben 18 órakor kezdődő, bolgárok elleni barátságos mérkőzésen.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a szerda délelőtti edzés után hirdette ki a kezdőcsapat névsorát, amelyben szerepel Kádár Tamás és Buzsáky Ákos is. "Miután a keret javarészt a tavalyi csapatra épül, a kezdőben sincs nagy meglepetés" - idézte Egervárit az mlsz.hu. - "Visszatért Pintér Ádám, aki az utóbbi hónapokban sérülése miatt nem játszhatott a válogatottban, valamint helyet kap az együttesben Buzsáky Ákos is, aki jó formában szerepel a Queens Park Rangersben, és kíváncsi vagyok rá, hogyan tud beilleszkedni ebbe a fontos csapatrészbe." A magyar együttes két csatárral áll fel, Szalai mellett Szabics Imre lesz a másik támadó. A bolgárok elleni összecsapást a svéd Jonas Eriksson vezeti majd.    

A magyar válogatott kezdőcsapata: Bogdán Ádám - Varga József, Korcsmár Zsolt, Juhász Roland, Kádár Tamás - Hajnal Tamás, Pintér Ádám, Buzsáky Ákos, Dzsudzsák Balázs - Szabics Imre, Szalai Ádám

párizsi olimpia 2024