A Dinamo Moszkva felkészülési meccset játszott a San Fernando együttesével. Dzsudzsákot a második félidőre állították be, a magyar szélső percek alatt gólt szerzett csapatának - számolt be a samsungsport.hu.
A spanyol San Fernando csapat látogatott a Dinamo Moszkva otthonába, a két gárda felkészülési meccset játszott - írja a samsungsport.hu. A szélső az első félidőben még csak a padról figyelte a mérkőzés alakulását, de Szergej Szilkin vezetőedző a második félidőre már beküldte a pályára a magyar játékost.
A 19 millió euróért vásárolt Dzsudzsák Kuranyi passzát értékesítette a 49. percben. Nem sokkal ezután majdnem gólpasszt adott, de játékostársa elhibázta a lövést. A mérkőzést végül 5-1-re nyerte meg a Dinamo Moszkva.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.