Sport hvg.hu 2012. január. 31. 15:18

Kemény Dénes: mi pólóztunk, ők dolgoztak

A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett az eindhoveni Európa-bajnokságon, ezzel a pekingi olimpiai győzelem óta először állhatott dobogóra. Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv.hu-n értékelt.

"Én azt hittem, hogy dominálni fog a felkészülés jelleg, ehhez képest önmagáért az Eb-ért játszott minden csapat - kezdte értékelését Kemény Dénes a vlv.hu-n. - Ez sok jó, vibráló, küzdelmes mérkőzést hozott, de úgy érzem, hogy miután a klubszezon közepén vagyunk, az olimpiára minden csapat legalább egy fokkal jobb állapotban fog érkezni, és még jobb meccsek lesznek."

A kapitány szerint a magyar együttes játéka eltér a legjobb csapatokétól. Ezt Fekete Szilveszter, az angol női válogatott szövetségi kapitánya fogalmazta meg egy összehasonlításnál úgy, hogy a magyar csapat pólózott, az övé pedig dolgozott - mondta Kemény Dénes. "Aki ezt mondta, magyarként persze elfogult, de szakemberként semleges. Én magam is úgy érzem, az egész tornán lehetett látni, hogy a magyar csapat másképp pólózik, mint a többiek. Ugyanakkor ez nem csak előny! Előny számunkra akkor, ha meg tudjuk csinálni, amit akarunk."

Kemény Dénes
Stiller Ákoa

"Ha ez nem megy, mert nem hagyják, vagy például védekezésben másfajta játékra kényszerítenek, akkor nekünk is kell tudnunk ezt a munka-részét a játéknak. Akkor nyerhetünk olimpiát, ha megmarad az a plusztudás, ami különleges, mert nem nagyon van meg másnak. De az összes egyéb megtanulható dologban megfogjuk a legnagyobb riválisainkat, azok ugyanis egyik-másik ilyen területen most jobbak, mint mi."

A szövetségi kapitány szerint nem mindenkinek sikerült ezen az Eb-n elkapnia a fonalat, de az Eindhovenben induló 13 játékosnak jó esélye van az olimpiai kerettagságra is. Az ellenfelek közül Kemény Dénes kiemelte a minket az elődöntőben legyőző, három kulcsjátékossal kiegészülő Montenegrót, a többi gárda teljesítménye szerinte megfelelt a vártnak. A magyar válogatott májusban jön újra össze, az olimpiáig három felkészülési tornán vesz majd részt, és a lényeg, hogy a kapitány továbbra is a mi együttesünkben látja a legtöbb fejlődési lehetőséget.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.