Doppingoló középiskolások buktak le egy indiai bajnokságon
Tizenegy versenyző akadt fenn a doppingvizsgálaton az indiai középiskolások nemzeti bajnokságán.
Az ázsiai ország doppingellenes csoportjának főtitkára, Rahul Bhatnagar elmondta: sokkolta a hír, amely szerint a juniorok viadalán 81 mintából öt ökölvívóé, három birkózóé és három súlyemelőé pozitív eredményt hozott.
A fogyasztott tiltott szerek között szerepelt a szteroidok sorába tartozó sztanozolol, serkentő hatású metilexeamin, illetve a testsúlycsökkentést segítő vízhajtó, a furoszemid.
A mostani botrány előtt, a múlt hónapban hét - a Nemzetközösségi Játékokon, illetve az Ázsiai Játékokon indult - indiai sportolót tiltottak el ugyancsak doppingolás miatt.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.