2012. január. 18. 09:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 18. 09:53 Sport

Elek Ákos a török Eskisehirsporhoz igazol

Elek Ákos, a magyar bajnoki címvédő Videoton labdarúgója mindenben megállapodott a török élvonalban szereplő Eskisehirspor csapatával, mellyel fél plusz három évre szóló szerződést ír majd alá csütörtökön.

A válogatott középpályást képviselő Vörösbaranyi József csütörtökön elmondta, hogy Elek fél évig kölcsönben szerepel új együttesénél, s a szezon végétől lehet majd teljesen a klub futballistája három évre. A Stars and Friends menedzseriroda egyik vezetője mindehhez hozzátette, hogy az orvosi vizsgálat után látják el kézjegyükkel a felek a megállapodást, s azt követően Elek akár már a listavezető Galatasaray elleni, hétvégi meccsen pályára léphet. A 23 éves, 17-szeres válogatott játékos új együttese jelenleg hetedik a 18 csapatos török első osztályban.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.