A kétszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel újra a Ferrari radarjára került, de a csapat szívesen alkalmazná a jövőben Adrian Newey-t, a Red Bull Racing sikermérnökét is. Utóbbinál egyelőre a feleség a legnagyobb akadály.
A címvédő és kétszeres világbajnok (2010, 2011) Sebastian Vettelt 2014-ig köti szerződése a Red Bull Racing csapatához, és a pilóta már jelezte, hogy ezt követően szívesen igazolna Maranellóba. Az évek óta gondokkal küzdő Ferrari azonban nem csak őt akarja megszerezni.
Adrian Newey, a Red Bull Racing technikai igazgatójának vezetésével az osztrák csapat már 27 futamgyőzelmet aratott, és begyűjtött két-két egyéni és konstruktőri világbajnoki címet. A rivális Ferrari csapatfőnöke szerint abból látszik a mérnök fontossága, hogy folyamatosan képes az élen tartani csapata autóját.
"Azt hiszem, az elmúlt pár évben Adrian Newey már megmutatta fantasztikus képességeit - nyilatkozta Stefano Domenicali a Sky Sportsnak. - De hogy mit fog csinálni a jövőben, azt majd meglátjuk." A maranellóiak legnagyobb gondját Newey felesége jelenti, aki nem akar Olaszországba költözni.
"Én bízom a jelenlegi technikai személyzetben - mondta a kevésbé lelkes Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke a Gazzetta dello Sportnak. - Ráadásul az 1997-es találkozóm Newey-val nem is volt feltétlenül pozitív. Emlékszem, a felesége úgy nézett Olaszországra, mint valami harmadik világbeli országra. Azonban ha új kihívásokat keres, vagy változtak az elképzelései az országunkról, akkor miért ne tárgyalnánk?"
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.