Hét és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélték Jose Maria del Nidót, a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik helyén álló Sevilla elnökét.
A sportvezetőt 1999 és 2003 között Marbella város jogászaként elkövetett csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt ítélték el. A határozat szerint a börtönbüntetés mellett 2,7 millió eurót is köteles fizetni a városnak.
"Szörnyen igazságtalan ez az ítélet - nyilatkozta José Castro, a Sevilla alelnöke. „Szerencsére azonban ez nem megmásíthatatlan, még van lehetőség a fellebbezésre" – tette hozzá.
Del Nidóhoz hasonlóan az üdülőváros korábbi polgármesterét, Juan Munozt is hét és fél, míg a város egykori várostervezési tanácsadóját, Juan Antonio Rocát négy évre ítélték. Az elítélteknek öt napjuk van fellebbezni.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.