Állkapocscsonttörést szenvedett Sven Bender, a Borussia Dortmund labdarúgója az Arsenal elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
A 22 éves középpályást - aki a belga Thomas Vermaelennel történt ütközésekor sérült meg - már meg is műtötték Londonban, háromórás beavatkozás során két fémlemezzel rögzítették az állkapcsát. Várhatóan januárban léphet ismét pályára.
Az ugyancsak sérülés miatt lecserélt Mario Götzének viszont Jürgen Klopp vezetőedző bejelentése szerint nincs komoly baja. A 19 esztendős, szintén középpályás Götze, aki a támadásokban jelentős szerepet vállal, a térdére kapott rúgást, de az ő sérülése az első vizsgálatok szerint nem komoly.
A Dortmund 2-1-re kikapott a szerdai fellépésén, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutást illetően.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.