Magyar idő szerint vasárnap hajnalban csap össze a bokszringben Manny Pacquiao és Juan Manuel Márquez a WBO váltósúlyú világbajnoki övéért. Harmadszorra mérkőznek meg egymással, most mire számítanak?
A két bokszoló Las Vegasban, a híres MGM Grand Garden Arénában harmadik alkalommal küzd meg egymással. 2004-es összecsapásuk döntetlen lett, 2008-ban már Pacquiao nyert. Most mindkét fél mondott valamit az előttük álló meccsről.
Manny Pacquiao - 53 győzelem (38 KO), 2 döntetlen, 3 vereség
"Sokat változtam, fejlődtem, és szerintem jobb vagyok, mint három-négy évvel ezelőtt" - nyilatkozta az ESPN-nek Pacquiao, akinek szombat este a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoki övét kell megvédenie. A balkezes fülöp-szigeteki bokszoló szerint az utóbbi időben sokat lépett előre.
"Tapasztaltabb lettem, különösen a ringstratégiákat és a technikát nézve. Fejlődött a jobb kezem, az oldalirányú elmozgásaim, és csiszolódott az időzítésem. Agresszívabb harcos lettem, és megtanultam, hogyan tudok jól visszatámadni."
Freddie Roach, a 32 éves Pacman edzője szerint bokszolója ezekkel az elmozgásokkal válaszol majd Márquez jobb kezére. "Márquez korábban számos menetet nyert már meg Manny ellen a jobb kezével, mert ő szinte belegyalogolt az ütésekbe." A páros ezen akart változtatni, a tréner szerint sikerrel.
Juan Manuel Márquez - 53 győzelem (39 KO), 1 döntetlen, 5 vereség
A mexikói Márquez viszont úgy nyilatkozott, tisztában van azzal, hogy ellenfele miben fejlődött. "Természetesen változott az évek során, többet használja a jobb kezét, kicsit gyorsabb is - mondta a RingTV-nek. - A célom, hogy ezeket eltüntessem a ringben."
"Óvatos leszek a jobbosaival is, mert egyre több horgot és felütést próbál velük bevinni. Szerintem ez a tapasztalatról szól. Tudnom kell, hogyan és mikor indítsam el az ütéseket Manny Paquiao ellen, de ebben mindig is jó voltam."
A 38 éves Márquez szerint a ringben ellenfele nagyon meg fog lepődni az ütőerejétől, sebességben pedig fel fogja venni a harcot egy az egyben is a szakma által jelenleg a világ legjobb bokszolójának tartott Pacquiaóval.
"Könnyű olyanokat mondani, hogy dübörögni fogok, meg majd felveszem a harcot egy az egyben - mondta erre kissé szkeptikusan Pacquiao. - Már sokszor hallottam ezt másoktól is a meccsünk előtt, aztán amikor a ringben voltunk, ezt valahogy mégsem láttam. Majd meglátjuk szombaton."
Oscar De La Hoya, a már visszavonult amerikai-mexikói ökölvívó szerint klassziskülönbség van a két bokszoló között Pacquiao javára. A mérkőzést magyar idő szerint vasárnap hajnali 3-tól a Sport2 közvetíti.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.