Hanga Ádám csapata, a Manresa ismét győzött a spanyol kosárlabda-bajnokságban, melynek vasárnapi fordulójában a magyar légiós hat pontot szerzett a Gran Canaria ellen.
A bajnokság honlapja szerint a magyar válogatott erőssége 19 percet játszott a 69-60-ra megnyert találkozón, s hat pontja mellett öt lepattanót szedett, illetve adott két gólpasszt is.
"Nyerni egy eurokupás együttes ellen nem kis dolog - nyilatkozta az MTI-nek Hanga. - Jól működött a csapatjátékunk, és akkor sem ijedtünk meg, amikor a harmadik negyedben az ellenfél elment több mint tíz ponttal. Holtversenyben másodikak vagyunk a tabellán, de ez az ég világon nem jelent semmit. Számunkra a cél továbbra is az, hogy a legjobb 16 csapatban legyünk az alapszakasz végén. Jól éreztem magam a pályán."
Hangáék 3/1-es győzelem/vereség mérleggel állnak a második helyen a 18 csapatos spanyol bajnokságban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.